drágakövek fajtái

A drágakövek fajtái színes spektrumot járnak be. A természet pompázatos ékei tulajdonképpen szervetlen (gyémánt és zafír) és biogén (borostyán és gyöngy) ásványi anyagok, amelyek vonzó külső jegyeik, illetve nem túl gyakori előfordulásuk miatt roppant értékesnek számítanak társadalmi megítélésük szerint.

A drágakövek fajtái, avagy mit mond a gemmológia?

A gemmológia, vagyis drágakőtudomány szerint a drágakövek csoportjának négy tagja van, a gyémánt, a zafír, a smaragd és a rubin. Minden egyéb kő a féldrágakövek táborát gazdagítja. A meghatározás alapját az szóban forgó kövek természetben való előfordulásának gyakorisága szolgáltatta. A drágakövek színei alapot adhatnak az adott ásvány értékének megítéléséhez. A zafír, smaragd és rubin nívóját többek között az élénk színük határozza meg, a gyémánt viszont annál értékesebb, minél tisztább, áttetszőbb.

A drágakövek jelentése – mit rejt a mutatós külső?

Az általuk sugárzott kifogástalan esztétikum mellett a drágaköveknek jelentést is tulajdonít a köztudat. A régmúlt idők embere különösen nagy becsben tartotta a drágaköveket és féldrágaköveket, s isteni erővel, mágikus hatalommal ruházta fel azokat*. Sokszor ezek a kövek amulettként funkcionáltak, fő feladatuk pedig a tulajdonosuk védelme volt. A szépen csillogó, egyedi kövektől a tulajdonosuk jószerencsét, az életben való könnyű boldogulást is remélt.

Drágakövek fajtái: a hölgyek legjobb barátja, a gyémánt

A gyémánt a nők legjobb barátja. Nem véletlen tehát, hogy az urak, ha nősülésre adják a fejüket, lehetőségeik szerint gyémánt eljegyzési gyűrűvel rukkolnak elő, amikor felteszik a nagy kérdést. A gyémánt persze nemcsak az örök szerelmet szimbolizálja, az éteri szépség és gazdagság jelképe is. Ásványrendszertani besorolása szerint a gyémánt a széncsoporthoz tartozik. A gyémánt elképesztően kemény, tulajdonképpen a tévhittel ellentétben nem az első, hanem a harmadik legkeményebb természetes ásvány. Az ásványok körében a gyémántnak van a legmagasabb fokú színszórása is.

gyémánt gyűrű

„Adamasz”, azaz legyőzhetetlen

A gyémánt elnevezése a görög „adamasz” szóból származik, ami legyőzhetetlent jelent. A drágakövek királynője színtelen, de ahogy a fentiekben megjegyeztük, gazdag színspektrumnak ad otthont. A gyémánt értékét a tisztasága és a súlya adja, amit egyébként karátban mérnek. A hiedelem szerint a gyémánt megerősíti akaratában a tulajdonosát. Felszabadítja a szellemi és lelki energiákat is, megacélozza az akaratot.

A perzselő szenvedély drágaköve, a rubin

A rubin színe a mélyvörös és ritkábban a rózsaszín. A rubin az oxidásványok csoportjába tartozik, fő lelőhelyei Afrikában és Dél-Ázsiában vannak.  A pompás drágakő neve latinul annyit tesz, piros. A rubin a történelem folyamán a különféle kultúrák tolmácsolásában már sok minden volt: a hinduknál például a gonosz démonok ellen védte meg viselőjét, az ősi Kína harcosai pedig harctéri védelmet reméltek a drágakőtől. A rubin a szenvedély és a fiatalság köve, élénk színével maga a tűz, a lángoló akarat. Az ezotériában járatos személyek szerint a rubin megóvja viselőjét az árulástól, balanszot teremt a lélek és szellem között, segít lecsillapítani a háborgó elmét.

Drágakövek fajtái – a szerencsehozó smaragd

A szilikátásványok táborát gazdagító smaragdnak Kolumbiában vannak a legszámottevőbb lelőhelyei. A smaragd szó szintén a görög nyelvből származik („szmaragdosz”), nemes egyszerűséggel zöld követ jelent. A smaragd a jószerencse és az őszinte érzelmek drágaköve. A drágakő az élet teljességének szimbóluma, sokan úgy tartják, a lelki békét is elhozhatja tulajdonosának. A smaragdról azt feltételezik, hogy oldhatja a stresszt, emellett pedig jótékonyan hathat a látószervet érintő megbetegedésekre is.

A zafír messzire űzi a negatív érzéseket

Az oxidásványok csoportjába tartozó zafír több árnyalatban is létezik, noha a legelterjedtebbnek a kékszínű zafírok számítanak. A régmúlt idők emberei úgy vélték, az ég maga is egy hatalmas zafírkő. Már az ókori rómaiak is nagy becsben tartották, és úgy gondolták, a zafír az igazság, a becsületesség köve. Az ezotéria szerint a zafír nyugalmat árasztó kő, segíthet tulajdonosának elérni az áhított lelki békét.

*A drágakövek, féldrágakövek hatása, ezáltal a felsorolt tulajdonságok és gyógyhatások is feltételezettek és nem helyettesítik a hagyományos orvosi ellátást.