A kékszínű tengeri üledékjáspis, vagy más néven regalitot az energia és az akaraterő köveként is ismerik. Számos pozitív hatást tulajdonítanak neki, ezáltal úgy tartják, hogy viselőjét dinamikusabbá teszi. Cikkünkből a regalit hatása* mellett főbb tulajdonságait is megismerheti!
A regalit tulajdonságai
Az ásvány valójában egy tengeri üledék-kőzet. Az elnevezése egy gyűjtőnév, hiszen többféle üledékes ásványt is magába foglal. Gyakran jáspisnak is nevezik. Különlegesen szép megjelenése miatt már régóta kedvelt ékszeralapanyagnak számít. Erezete jellegzetes megjelenésű.
Korábban császárkőként is nevezték, mert az uralkodóknak készítettek belőle különböző díszeket, pecséteket és ékszereket. Alkalmazását azt hívta életre, hogy úgy vélték, a regalit hatása megvédi az uralkodót ellenségeitől és segít megőrizni hatalmát a trónbitorlókkal szemben.
Színét tekintve sokféle színben megtalálható, bár a színes változatai nem találhatók meg a természetben, csak színezéssel jön létre. A kék színű mellett piros, narancs, zöld, lila és fekete színű változatokkal is találkozhatunk.
Milyen ismert gyógyhatásai vannak a regalit ásványnak?
Mint minden ásványról, ezáltal a regalitról is úgy tartják, hogy alkalmazása számos területen gyógyító hatással van viselőjére. Alkalmazása minden olyan időszakban javasolt, amikor úgy érezzük, kevés az energiánk, mert az egész szervezetre erősítő és élénkítő hatást fejt ki. Gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatása miatt betegségek esetén is segítségünkre lehet. A vérkeringést serkenti, ezáltal segíti a test felmelegedését és energiarendszerünk felfrissülését is. Javítja a koncentrációt és fókuszálttá teszi viselőjét. Az elmét élénkíti. Hatása jótékonyan hat az egész szervezetre, mert elősegíti a gyorsabb regenerálódást. Jótékonyan hat az emésztésre és oldja a görcsöket is.
A regalit hatása az immunrendszert is erősíti és javítja a szervezet vérellátását. Emellett ellenállóképességünket is növeli. Segíti az ásványi anyagok felszívódását is. Védelmező hatásának köszönhetően megvédi viselőjét a környezetből érkező szennyeződésektől és megtisztítja a szervezetet az elektromágneses szennyeződésektől.
A regalit hatása lelkileg
A regalit hatása céljaink elérésében is segítségünkre lehet. Viselőjét bátorrá teszi, ezáltal könnyebben és félelem nélkül tudunk szembenézni a problémákkal. Segít felszínre hozni a problémákat, azokat is, amelyeknek gyökere előző életeinkben keresendő, ezáltal könnyebben meg tudjuk oldani ezeket. Alkalmazása lelkileg nehéz időszakokban is javasolt, nyugtató hatása miatt. Segítségével könnyebben túljuthatunk lelki megrázkódtatásainkon. A regalit hatása által őszintébbek lehetünk önmagunkkal és másokkal is. A kő segíti, hogy könnyebben felvállaljuk másoktóé eltérő nézeteinket.
Az ásvány alkalmazása segíti az aura és a csakrák összehangolását és tisztítását is. Alkalmazása stresszes és megterhelő időszakokban is javasolt, mert támogató hatása által biztosítja a teljesség nyugtató érzését. Céljaink elérésében és megvalósításában is segítségünkre lehet. A regalit hatása által könnyebben tudjuk legyőzni az előttünk levő akadályokat. Viselése segít megteremteni életünkben a stabilitást.
Hogyan tisztítsuk a regalit ásványt?
Az ásványokat nem szabad vegyszerekkel tisztítani, mert azzal súlyosan károsíthatjuk ezeket a természetes köveket. Fordítsunk figyelmet a megelőzésre és igyekezzünk megóvni ékszereinket, hogy ne kerüljenek rá kozmetikumok vagy zsíros szennyeződések.
A regalit kő nem érzékeny a vízre, ezért a legkönnyebben folyó víz segítségével tudjuk megtisztítani. Mint minden ásvány, ezáltal a regalit esetében is igaz, hogy a tisztítás azért is fontos, mert ezáltal a magába szívott negatív erők is távozni tudnak róla. Az ásványból készült ékszert helyezzük a csap alá és 2-3 percig mossuk át a köveket langyos, folyó víz segítségével. Ezután helyezzük az ékszert egy száraz törölközőre és hagyjuk teljesen megszáradni. Mivel a napfény fakíthatja az ásványok színét, ezért nem ajánlott a napon történő szárítás.
*Az ásványok, ezáltal a regalit felsorolt hatásai mind feltételezettek és nem helyettesítik a hagyományos, orvosi ellátást.