rózsakvarc hatása

A rózsakvarc hatása a szívet gyógyítja, akkor is, ha fizikai probléma okoz gondot, vagy, ha az érzelmek miatt fáj. Emellett ápolja a testet, a lelket és a szellemet is.

A rózsakvarc érzékeny ásvány. Ezt mutatja az is, hogy ha viselőjének sok a problémája, a viselés során akár el is veszítheti színét, úgymond feláldozza magát a gyógyító cél érdekében. Ez persze nem teljesen igaz, az viszont igen, hogy a rózsakvarc színe megváltozhat egyes külső behatásoktól. Tűző fény és magasabb hőmérséklet hatására kivilágosodik, míg, ha ibolyántúli vagy röntgensugárzás éri, bebarnulhat. Még sötétebb árnyalatok is kialakulhatnak a rózsakvarcban, hiszen például a rádiumos besugárzás hatására akár feketévé is válhat!

A rózsakvarc tulajdonságai

A rózsakvarc a szeretet ásványa, az őszinte és feltétel nélküli szeretetét. Amióta az emberiség ismeri, használja is, a 12 mesterkristály egyikeként. Nemcsak az összetört szívet gyógyítja, de gyengédebbé is teszi az embereket, ha erre van szükség. Alvászavarok esetében is használható, akár ékszerként viselve, akár a párna alá rejtve. De már akkor is kifejti jótékony, nyugtató hatását, ha az éjjeliszekrényen, vagy az irodai asztalon van belőle egy nagyobbacska darab. Javítja az önértékelést és enyhíti a negatív érzéseket, a haragot, sőt a párkapcsolati problémákon is segít pozitív kisugárzásával. Sok fizikai probléma orvoslására is használják, legyen szó a termékenység fokozásáról, fájdalomcsillapításról, asztmáról, bőrelváltozásokról, allergiáról vagy vérszegénységről, a vérnyomás és a vesék működésének normalizálásáról. Sokan abban is hisznek, hogy a demencia, a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór ellen is kiterjed a rózsakvarc hatása.

rózsakvarc tulajdonságai és tisztítása

A rózsakvarc tisztítása

A rózsakvarc hatása csökken, ha sok negatív energia éri. Annak érdekében, hogy sokáig megőrizze gyógyító tulajdonságát, érdemes rendszeresen hideg, folyó víz alatt megtisztítani a szennyeződésektől és a rossz érzésektől is. Ezt már a használat megkezdése előtt is el kell végezni, hiszen sok időbe telik, mire a lelőhelyről a tulajdonosához megérkezik, ez az út pedig tele van negatív rezgésekkel. Ezen kívül a gyógynövényes füstölés, a felkelő nap és a telihold fénye, de a só fölé helyezés is segíti a rózsakvarc megtisztulását.

A rózsakvarc karkötő hatása

Leggyakrabban karkötő formában viselik az emberek a rózsakvarcot, ami azért is jó ötlet, mert sokkal kényelmesebb és praktikusabb viselet, mint egy nyaklánc. Minden öltözethez illik, legyen szó elegáns, üzleti vagy sportos stílusról, hiszen a rózsakvarc karkötő hordás közben szinte eggyé válik a viselőjével. Érdemes akkora méretben beszerezni, ami nem lötyög a csuklón. Viselése során folyamatosan segít a napi stressz kezelésében. Nyugtatja az idegrendszert és a javítja a hangulatot, valamint távol tartja a negatív energiákat. Sok esetben a rózsakvarcot más ásványokkal is kombinálják egy karkötőn belül, például hegyi kristállyal, ami tovább erősíti a szeretet kövének erejét. A rózsakvarc hatása így könnyen meg is többszöröződhet.