smaragd hatása

Az igazi smaragd változatot már az ókorban is ismerték, bár ekkor még a legtöbb zöld követ – így többek között a jáspist és a jadét is – smaragnak nevezték. Ez természetesen nem véletlen, hiszen a smaragd a görög eredetű „smaragdos” szóról kapta nevét, amely zöld követ jelent. Cikkünkben a smaragd hatása* és legfőbb tulajdonságai kerülnek középpontba.

A smaragd színe

A smaragd a nemes berill drágakő legértékesebb, zöld színű változata, amely az egyes lelőhelyein eltérő megjelenésű lehet. A zöldnek ez a különleges árnyalata a smaragdzöld nevet viseli, ami lényegében a fű- és az almazöld között helyezkedik el. Színét a szerkezetében található króm elemeknek köszönheti. A gyémánthoz hasonlóan a smaragdot is karátban mérik és ez is nagyon kedvelt ékszeralapanyag.

smaragd ásvány

A smaragd hatása

 

Az ásványt már az ókori görögök is ismerték és számos hiedelmet társítottak hozzá: főként a látás javítására és a szem betegségeinek kezelésére alkalmazták. A smaragdot már régen is erős védelmező és gyógyító kőnek tartották, amely immunerősítő hatása miatt megvédte viselőjét a fertőzésekkel szemben. Alkalmazása gyakori volt járványok idején – főként a pestis ellen.

A smaragd testi hatásait nézve a szemen túl alkalmazhatjuk szívbetegségekre, valamint epilepszia és fejfájás tüneteinek enyhítésére is. A smaragd hatása érezhető az arcüreg, a gerincoszlop és a tüdő területén is. Viselése a cukorbetegségre való hajlam mellett az ízületi gyulladást is csökkentheti.

Régebben a hűség kövének tekintették a smaragdot és úgy tartották, hogy a drágakő leleplezi hűtlen viselőjét színének megváltoztatásával. Ha viselője hűtlen volt házastársához, akkor a kő színe mocsárszínűvé változott.

A smaragd lelki hatásai

A látás javítására történő alkalmazása szó szerint és átvitt értelemben is értendő: a smaragd belső látásunkra, tisztánlátásunkra is hatással van. Segíti, hogy átlássunk a megtévesztéseken és a hazugságokon. Erősíti a jövőbe vetett hitet és bizalmat. Az ásvány támogatja, hogy megtaláljuk a dolgok értelmét. Emellett segíti, hogy rátaláljuk céljainkra és megvalósítsuk őket.

Viselése harmóniát teremt, nyugtatja lelket, ezáltal támogatja a pihenést, valamint a regenerációt is. Viselésével erősödhet bennünk a feltétel nélküli szeretet érzése, ezáltal támogatja párkapcsolatunk egyensúlyának fenntartását.

A smaragd csiszolása

Csiszolása közül a legelterjedtebb az, amelyik – színéhez hasonlóan – róla kapta a nevét. A smaragd csiszolás, vagy más néven többlépcsős táblakő csiszolás felülnézetből egy többlépcsős téglalapformát rajzol. A repedéses daraboknál jellemző a domború csiszolás, amely a zárványosság ellenére is szép színhatást eredményez.

smaragd jelentése

Mitől függ a smaragd ára?

A smaragd értékét a benne található zárványok befolyásolják. Emellett lényeges tényező a kövek színe is, hiszen minél egyenletesebb és erősebb, színű smaragdról beszélünk, annál értékesebb. A legdrágább változatok nem homályosak, vagy túl sötétek és jellemzően áttetszők.

Hogyan alkalmazzuk?

Ékszerként viselve, valamint az érintett testrészre helyezve egyaránt kifejtheti jótékony hatását. Ne viseljük egy hétnél hosszabb ideig folyamatosan, egy hét elteltével legalább egy napig pihentessük.

*Az ásványok hatása, ezáltal a smaragd felsorolt tulajdonságai és gyógyhatásai is feltételezettek és nem helyettesítik a hagyományos orvosi ellátást.