tigrisszem ásvány hatása

A tigrisszem a sólyomszem ásványból jön létre a természetben, ezért gyógyhatásuk* is nagyrészt megegyezik. A lenyűgöző szépségű tigrisszemből különlegesen szép ékszerek készülnek. Azonban szépségén túl számos, különleges hatást is tulajdonítanak neki. A tigrisszem elnevezés az ásvány megjelenésére is utal és egyúttal a kifejtett hatására is. Egyrészt gyógyító hatással lehet a szem betegségeire, másrészt segíti, hogy tisztán lássunk. Belső látásunkat erősíti, amely által a környezetünkre is figyelmesebben tudunk tekinteni és megláthatunk olyan dolgokat is, amelyek eddig elkerülték figyelmünket. Felpezsdíti érzékeinket, azáltal, hogy a bennünk rejlő belső tüzet táplálja. A siker és a pénzügyi stabilitás köveként is ismert a tigrisszem. Ha épp nem viseljük ékszerként, akkor otthonunkban olyan helyiségekben célszerű elhelyeznünk, ahol a fontos döntéseket szoktuk meghozni.

A tigrisszem ásvány testi hatásai

A tigrisszem – akárcsak a többi ásvány – számos feltételezett gyógyhatást fejt ki viselőjére. Hatása testi és lelki síkon is érezhető. Testileg erősíti a csontokat és a mozgásszerveket aktiválja, ezért alkalmazhatjuk csonttörés esetén. Hatással van az izomzatra. Erősíti az ízületeket, ezáltal ízületi merevség esetén jól használható. Jótékony hatással van bizonyos idegi alapú betegségekre, ideggyulladásokra és az idegrendszerre. Gátolja az energia áramlását a szervezetben, a többlet energia miatt keletkezett fájdalomérzetet elvonja, ezáltal fájdalomcsillapító hatású. Segít megszüntetni a mellékvese túlműködését.

Meghűlés és nátha esetén a kőből áradó melegség áldásos hatását élvezhetjük. Emellett a légutak és tüdő erősítését is támogatja és az asztmás rohamok tüneteit is csökkentheti. Erősíti koncentrációnkat, ezért érdemes tigrisszem karkötőt viselnünk a munkahelyünkön, vagy tanuláskor.

 

tigrisszem kő jelentése

A tigrisszem ásvány hatása lelki síkon

Az ásvány segíti, hogy nyitottabbak legyünk a külvilágra, ezáltal pedig könnyebben tudunk kapcsolatokat teremteni. A tisztán látás által az emberek közötti kapcsolatokat is támogatja, segít meglátni, hogy kik az igaz barátaink. Viselőjét megóvja a hamis barátoktól és védi az értékes barátságokat. Megkönnyíti a döntéshozatalt és erősíti problémamegoldó képességünket is.

A tigrisszem ásvány hatása erősíti a karizmát és segíti, hogy hinni tudjunk önmagunkban. Segíti fenntartani bennünk a bizakodás és a remény energiáit. Növeli a bátorságot és a tetterőt. Viselőjének segít megszabadulni az önértékelési zavaroktól, ennek hatására könnyebben tudunk majd új kapcsolatokat teremteni és erősebb hatással lehetünk a környezetünkre. Emellett támogatja céljaink és vágyaink fizikai síkon történő megteremtését, segíti céljaink tudatosítását.

Érzékeinket élesíti a tigrisszem ásvány viselése. Olyan időszakokban is használhatjuk, amikor egyszerre több minden történik életünkben, ilyenkor érezhetjük áttekintő képességünkre gyakorolt jótékony hatását. Fejleszti a kreativitásunkat és logikai készségünket is.
Szervezetünkben a jin és jang energiákat egyensúlyba hozza, emellett a depresszió tüneteit is megszüntetheti. Erősíti a mély belső béke érzetének megteremtését. Viselőjét megvédi az izgalmaktól és a túláradó energiáktól.

tigrisszem tisztítása

Hogyan alkalmazzuk?

A tigrisszem ásvány nagyon kedvelt, ezért sokféle ékszert készítenek belőle. Karkötőként ugyanúgy alkalmazható, mint gyűrűbe vagy medálba foglalva. Amennyiben karkötőként szeretnénk viselni, akkor a jobb csuklón hordjuk és időről időre pihentessük. Figyeljünk arra, hogy a tigrisszemből készült ékszereket ne hordjuk megszakítás nélkül egy hétnél tovább.

Színét tekintve különleges meleg színű, arany-sárga, mélyen csíkozott, olyan, akár egy tigrisszem. Fény felé fordítva olyan hatása van ennek az ásványnak, mintha élne, ezáltal olyan, mintha egy igazi tigris szemébe néznénk.

A tigrisszem tisztítása

Az ásványok tisztítása közül az egyik legismertebb módszer a tiszta vízzel történő tisztítás, amit a tigrisszem kőből készült ékszerek esetében is hatékonyan alkalmazhatunk. 2-3 percig helyezzük folyó csapvíz alá és közben alaposan mossuk a köveket. A tisztítás közben elképzelhetjük, ahogy a víz lemossa a kövekről a negatív energiákat.

*Az ásványok hatása, ezáltal a tigrisszem ásvány felsorolt tulajdonságai és gyógyhatásoai is feltételezettek és nem helyettesítik a hagyományos orvosi ellátást.