menyasszonyi ékszerek

Kislányként szinte mindnyájan arról a napról ábrándoztunk, amikor a szeretteink előtt, a szerelemtől pirulva igent rebeghetünk az előttünk álló szőke hercegnek – az örök szerelem jegyében. Nyilván ez a sztereotip megközelítés nem illik rá mindenkire. Azonban az igazság az, hogy nagyon ritka az a fiatal lány, aki ne forgatná szívesen a majdani esküvője gondolatát a fejében.

Időben történjen meg a menyasszonyi ékszerek kiválasztása

A Nagy Napra többen már évekkel előtte elkezdenek készülődni. Való igaz, ez a nívós esemény megfelelő körültekintést és precíz tervezést, illetve szervezést igényel. A menüsor, a vendéglista mizériája és a tökéletes esküvői ruha utáni hajsza mellett természetesen a menyasszonyi ékszerek kiválasztása is a terítékre kerül.

menyasszonyi ékszerek

A menyasszonyi ékszerek kifejezés hallatán 10-ből 10 hölgynek azonnal a jegygyűrű jut az eszébe. Bár a a kiegészítők tekintetében a főszerep valóban a csodálatraméltó karikagyűrűé. Azonban a leendő arának számos más döntést is meg kell hozni az ékszerválasztás terén.

 

Fontos megemlíteni, hogy a kiegészítők – amint azt a nevük is tökéletesen sejteti – kiegészítik a ruhát. Vagyis minden esetben a már meglévő öltözhet kell azokat hozzáigazítani a stílusukban és nem fordítva. Mielőtt még bármelyik modell mellett is letennénk a szavazatunkat, töprengjünk el egy kicsit a hétköznapi szokásainkon is! Gondoljuk át, hogy mennyire állnak hozzánk közel a nagy és figyelemfelkeltő ékszerek?

Ne kapkodjuk el a döntést!

Ha nem igazán dobban meg a szívünk a gazdagon díszített elemek mellett a mindennapokban, a Nagy Napra választott hatalmas nyakék vagy karkötő is idegenül fog rajtunk festeni. A ruha szabása dönti el végérvényesen, hogy milyen és hány kiegészítőt viselünk majd.

menyasszonyi ékszerek

Vannak, akik a lehetőségeikhez mérten nemcsak a nyakláncok vagy a fülbevalók háza tájékán keresgélhetnek, de a karkötők opcióját is fontolóra vehetik. Figyelem! A menyasszonyi ékszereknek nemcsak a személyiségünkhöz és a ruhánkhoz, de stílusban és kisugárzásban egymáshoz is passzolniuk kell.

Éppen ezért jó döntés, ha nem egyesével szerezzük be a kívánt darabokat, hanem egy előzőleg összeállított szettként vesszük meg a kívánt ékszereket. Abban az esetben, ha a ruhánk a kifinomult elegancia és a romantikus stílus szerelemgyereke, és gazdagon van díszítve gyöngyökkel, csipkével vagy hímzéssel, a formavilágában egyszerűbb menyasszonyi ékszerek körül szimatolgassunk. Abban az esetben, ha a ruhánk maga a megtestesült egyszerűség, egész nyugodtan mazsolázgathatunk a domináns, figyelemfelkeltő modellek között is.

Csak egyszer érdemes a menyasszonnyi ékszereket felvenni

Sokan úgy vélik, hogy a menyasszonyi ékszereket annak függvényében kell megválasztani, hogy később is alkalmasak legyenek a viselésre. Nos, ebben a témában nem lehet örök igazságként véleményt formálni, hiszen vannak, akik a menyasszonyi ékszereket még évek múltán is minden gond nélkül hordják. Azonban olyan hölgyek is akadnak szép számban, akik az esküvő után szép dobozkába csomagolva elteszik azokat emlékbe.

menyasszonyi ékszerek

Amennyiben a ruhánk fehér, a kristály-típusú menyasszonyi ékszerek jelentik a tökéletes választást. Ha viszont ekrü vagy törtfehér színre esett a választásunk, akkor a merészebb árnyalatok is szóba jöhetnek. Az igazság az, hogy a menyasszonyi ékszerek akkor váltják be igazán a hozzájuk fűzött reményt, ha a stílusukban tökéletesen tükrözik az egyéniségünket és a személyes ízlés-világunkat.