ónix ásvány hatása

Az ónix már az ókorban is kedvelt ékszeralapanyag volt, akkor talizmánként hordták és védelmező kőnek tekintették. Az ónix egyik változata a kalcedonoknak, vagyis a mikrokristályos kvarcoknak. Megjelenését tekintve félig átlátszó, többnyire fekete színű, amit különböző színű sávok díszítenek. Mutatjuk, hogy milyen területeken nyújthat segítséget az ónix ásvány hatása*!

Hogyan érvényesül az ónix ásvány hatása?

Az ónix ásvány hatása védi viselőjét a negatív energiáktól, azonban ezen felül is számos területen alkalmazható. Viselésével befolyásolhatóságunk is csökkenthető, ezáltal növelhetjük egészséges önbizalmunkat is. Kiegyensúlyozottá tesz, hiszen segíti, hogy egyensúlyba kerüljön a belsőnk és a külsőnk. Segít felszínre hozni a kimondatlan bánatot, félelmeket és sérelmeket, ezáltal támogatja, hogy szembe tudjunk nézni problémáinkkal. Növeli felelősségérzetünket. Segítő hatása a negatív gondolatoktól is megóvja viselőjét, ezáltal a veszteségek és a gyász feldolgozását is megkönnyíti.

Úgy tartják, hogy az önmegvalósítás köve: céljaink eléréséhez és megvalósításához bátorságot és erőt ad. Az ónix ásvány hatása az önérvényesítéshez cselekvő erőt ad. Erősíti az érvelési képességet, az önkontrollt és a józanságot. Hatása a logikai gondolkodás fejlesztésében is megmutatkozik. Az ónix kő viselése ajánlott melankólia, döntésképtelenség, befolyásolhatóság és pesszimista gondolatok leküzdéséhez is. Segítségével reális döntések meghozatalára leszünk képesek. Viselése szellemi megpróbáltatások idején is segítségünkre lehet. Fokozza a vitalitást, az életerőt, emellett a szervezet energiaáramlását egyensúlyba hozza. Az ónix megvédi viselőjét az „energiavámpíroktól”, vagyis nem hagyja, hogy energiánkat leszívják.

 

fekete ónix hatása

Az ónix ásvány viselésének testi hatásai

Segít világossá tenni gondolatainkat, és támogatja a szellem összpontosítását. Javítja analitikus gondolkodásunkat és  a koncentrációt is. Az ónix ásvány hatása érezhető olyan, az agy tevékenységét éríntő betegségek esetén, mint az epilepszia, vagy az Alzheimer-kór.

Alkalmazható a fül és a szem betegségeinek kezelésére. Jótékony hatása által kezelhetők vele a belsőfül betegségei: a nagyothallás és a fülzúgás, emellett hallásromlás esetén is bevethető. Az ónix viselésével a belső fül okozta betegségek, ezáltal az egyensúlyvesztés is kezelhető. Viselésével kezelhető a látás gyengesége és a szem könnyezése is. Az idegek működésére nyugtató és serkentő hatással van.

Az immunrendszert erősíti, és fájdalomcsillapító hatású. Jótékonyan hat a lábakra, a csontokra és a csontvelőre, és erősíti a fogakat.

A fekete ónix hatása

A fekete ónixot már a régi korokban is erős védelmező kőnek tekintették. Mivel úgy tartották, hogy segíti minden negatív energia távol tartását, ezért viselése által kezelhető a depresszió, a melankólia és a bánat is. A negatív energiák elleni védelemre napjainkban is használható, ezáltal hasznos társ lehet, ha egy fontosabb találkozóra készülünk, ahol nyugodtak és magabiztosak szeretnénk lenni.

A fekete ónix hatása segíti, hogy stabil kapcsolatokat tudjunk teremteni. Erőt és magabiztosságot ad, emellett erősíti a vonzerőt. Az emberekhez való viszonyulást javítja, ezáltal segíti, hogy kapcsolataink harmóniába kerüljenek.

Az ónix színe

Megjelenését tekintve a fekete színű változat a leggyakoribb, de fehér és szürkés csíkos, valamint kék, sárga, barna és vörös változatok is előfordulhatnak. Fekete színű változata könnyedén összetéveszthető a fekete turmalin és az obszidián ásványokkal.

ónix színe

Az ónix jelentése

Az ónix nevét a görög „onüksz” szóról kapta, amely jelentése áttetsző, köröm. Elnevezését az a hasonlóság ihlette, hogy úgy helyezkedik el eredeti állapotában, mint a kézen levő körmök. Az ónixot a Bilibában is értékes, becses kőként említik. Madagaszkár, Dél-Afrika, India és Brazília a legfőbb lelőhelyei.

Hogyan alkalmazzuk?

Az ónixból készült ékszer viseljük a bal oldalunkon. Mivel hatásos a fül problémáira, ezért fülbevalóként hordva célzottan kezelhetjük vele a fül betegségeit. Használható marokkőként, az érintett testrészre helyezve, de akár a zsebünkben is magunkkal vihetjük.

*Az ásványok hatása, ezáltal az ónix felsorolt tulajdonságai és gyógyhatásai is feltételezettek és nem helyettesítik a hagyományos orvosi ellátást.