jegygyűrű

Alig van annál szebb és érzelmesebb pillanat, mint amikor két szerelmes szív örök hűséget fogad egymásnak. Az esküvő napja hatalmas mérföldkőnek számít a fiatalok életében, olyan örök emléket hagyva, amit az öreg napjaik során is szívesen visszaidéz majd az egykor ereje teljében lévő menyasszony és vőlegény. A jegygyűrű a menyegzőnek, sőt, magának a szerelemnek is a nagy szimbóluma, olyan jegy, amely egyformán díszíti mind a piruló ara, mind a büszke vőlegény gyűrűs ujját. De miért pont a gyűrűs ujjat? Miért a karikagyűrűt tartja a világ kultúrától és társadalmi osztálytól függetlenül annak az egységnek, ami az összetartozást jelöli? Egyáltalán, mióta divat a jegygyűrű viselése? Jelen cikkünkben a jegygyűrű történetének jártunk kicsit utána, ha érdekli a téma, mindenképpen tartson velünk. Nos, a kutató munkát kezdjük magának a szóban forgó csecsebecsének az alakjánál.

A kör, aminek se eleje, se vége nincs, a végtelenséget szimbolizálja, olyan isteni aspektussal megfűszerezve a gyűrű által hordozott üzenetet, amely az örökké tartó szerelem ígéretét hordozza. Amikor a vőlegény a család és a barátok színe előtt felhúzza a kör alakú ékszert az ara ujjára, tulajdonképpen azt ígéri neki, hogy örökké, soha el nem múló szerelemmel fogja magához ölelni, amíg világ a világ. A jegygyűrű története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, ahol a szerepkörük ugyanaz volt, mint napjainkban. A többezer évvel ezelőtt készült egyiptomi ékszerek vasból, aranyból és bronzból készültek, bár több kutatás alátámasztja azt, hogy az első darabok kenderből és papiruszból lettek megalkotva, ám a szóban forgó anyagok nem túl nagy terhelhetősége miatt az emberek szívesen fordultak a már említett időállóbb kivitelezési formák irányába.

A fáraók birodalmából Nagy Sándor hódító volt az a személy, aki a gyűrű kultúráját és az azzal kapcsolatos szokást megismertette a világgal. A rómaiak, csakúgy, mint sok mást, a jegygyűrű formai kivitelezését is a tökélyre fejlesztették, ezzel is áldozván az általuk oly nagyra becsült szerelem istenének az oltárán. Sokak szerint a római birodalom ékszerkészítői voltak az első emberek, akik a jegygyűrűt gravírozták. Csakúgy, mint korábban, a gyűrű ez esetben is az összetartozást – rossz nyelvek szerint a férj dominanciáját a felesége fölött- szimbolizálta. A keresztények a jegygyűrű használatát a 13. Században tették a magukévá, és kezdetben pompás, szerelmes galambokkal és összefonódó kezekkel díszítették az apró csecsebecséket. Ez a tendencia hamar megváltozott, mivel az egyházatyák nehezményezték az ékszer cicomáját, így téve a jegygyűrűt azzá, ami ma is: egyszerű karikagyűrű, amely egységével és dísztelenségével a végtelenséget szimbolizálja. Persze manapság nem ritka, hogy a szóban forgó elem apró vagy nagyobb kövekkel, gravírozással, egyéb ornamentumokkal van ékesítve, de a jegygyűrű klasszikus, hagyományos értelemben vett verziója az a látszólag egyszerű esztétikával operáló csecsebecse, amelynek jelentése és mondanivalója oly hatalmas, mint maga az élet, mint maga az univerzum.