karkötő

Létezik egy roppant elterjedt nézet a szebbik nem képviselőinek a körében, miszerint a szép ékszerekből sosem elég. Persze ezt a véleményt a férfiak kevésbe tudják a magukévá tenni, de talán azt még a teremtés koronái is belátják, hogy a csillogó-villogó csecsebecsék sokat emelhetnek esztétikailag az összhatáson. Jelen cikkünkben az ékszervilág egyik legnépszerűbb darabjával fogunk foglalkozni, azon belül is azzal a márkával, ami popularitás tekintetében a párját ritkítja. Természetesen a Pandora karkötő az, amiről ilyen elismerően nyilatkoztunk, nyilván nem minden ok nélkül. Mielőtt azonban rátérnénk a szóban forgó márka karkötő kollekcióinak a jellemzésére, néhány szóban bemutatjuk magát a brandet is. Pandora.

A név egyet jelent a megfizethető stílusossággal és az örök eleganciával. Azok a hölgyek, akik egykor beleszerettek a márkába, garantáltan nem fognak szabadulni e mély szenvedély rabigája alól – az igazság pedig az, hogy a nőknek eszük ágában sincs ezt a bizonyos, sterling ezüstből és aranyból vert, csillogó ékkövekkel díszített rabigát levetni. A szóban forgó név története iskolapéldája a sikersztoriknak, hiszen lényegében arról mesél nekünk, hogyan jutott el egy teljesen ismeretlen dán ékszerész a névtelenségből a világhírnévig- néhány röpke év alatt. Bár egészen elképesztő, de ez a hollywoodi filmnek is beillő történet az utolsó szóig igaz.

Hol tart ma a Pandora? Nos, azt gondoljuk elég csak annyit mondani, hogy több, mint 100 országban van kiépített hálózata a cégnek. E sorok olvasása közben nyilván megfogalmazódik a márkát nem ismerők fejében a kérdés: node minek köszönheti a brand ezt a semmihez sem fogható népszerűséget? A kérdés túl komplex ahhoz, hogy néhány szóban megválaszolhassuk, de talán a témánk – a karkötő- szempontjából megvilágítva érzékeltethetjük valamelyest azt a csodás vibárlást, ami a Pandorát körüllengi. Semmihez sem fogható esztétika, letisztult, mégis figyelemfelkeltő formatervezés, szemet gyönyörködtető dizájn, kortalan szépség és az a bizonyos, megfoghatatlan extra plusz, ami kihozza a nőből az igazi nőt, a maga természetességében és vadóc bájában. Abban az esetben, ha bizalmat szavaz a márka karkötői közül az egyiknek, biztosan számíthat az elismerő pillantásokra a férfiak részéről – és az irigykedő megjegyezésekre a hölgyektől. Igen, a Pandora karkötő felkavarja az állóvizet, és senkit nem hagy „hidegen” a társaságból. Teljesen mindegy, hogy hétköznapkora vagy ünnepi alkalmakra választana a termékpalettáról, az évről-évre piacra dobott kollekciók magas színvonalat képviselő termékeiből könnyedén kiválaszthatja a legszimpatikusabbat, és azt, ami a leginkább kidomborítja a személyiségét. Sőt! A karkötők jutányos áruknak köszönhetően nem verik azonnal a földhöz az embert, így abban az esetben, ha a tökéletességre törekszünk, választhatunk egy valóban alkalmi karkötőt, egyet a munkával töltött napokra- és egyet csak úgy, mert nem tudtuk otthagyni.